A bejegyzés címével ellentétben fordítok a sorrenden, először a beígért filmkritikáról szeretnék szólni. Délután megnézte (néha inkább csak hallgattam) a Slame's Lot - A gonosz háza című filmet. Egy filmkritikát ígértem, de most valahogy nem kapott el az ihlet.
A 2004-es változatról írt bejegyzésemben azt hiszem minden benne volt. Erről a verzióról nem tudnék olyan kimerítően írni, mert nagyrészt csak saját magam ismételném. Nagyjából ugyan azok mondhatók el róla, mint a korábbi alanyról. Röviden összefoglalva nem tartom rossz filmnek, meglátszik rajta a kora de ez néha kifejezetten jót tesz neki. Azért akadnak benne bugyutaságok. Például mikor a nővérke felsikolt és elejti a gyógyszeres tálcát, mert egy halottat talál az egyik ágyban. Aki kórházban dolgozik az lát embereket meghalni nem? Na mindegy...
Lehet hibát követtem el azzal, hogy először az új változatot néztem meg, mert ezt alig bírtam végigülni (hosszú az a 3 óra, még akkor is ha két részben jelent meg). Valószínűleg azért, mert rengeteg dolog volt benne, amit már láttam a múlthéten is.
Egyetlen dolog volt benne, amivel überelte fiatalabb testvérkéjét. A parafaktor. Ebben voltak olyan részek, amiknél kissé libabőrös volt a hátam (ezt a másikból hiányoltam is).
Mindent összevetve nem rossz film. King rajongóknak ajánlott.
Most pedig térjünk át a "Felmérés" részre.
Azt hiszem mostanra a freddyD okozta látogatódömping lecsendesedett, így már csak azok látogatnak az oldalra, akiket érdekelnek is az agymenéseim vagy az írásaim.
Arra lennék kíváncsi, hogy olvasóimat, azaz Titeket milyen típusú bejegyzések érdekelnek!
A személyes jellegűek (pl. a gitáros videóm, bwin-es bejegyzés) vagy a film- illetve könyvkritikák/ismertetők? Mit szerettek jobban? Mi érdekel titeket jobban?
A válaszokat/véleményeket ezen bejegyzés alá kérném komment formájában!
Fontos, hogy mindent úgy fogok csinálni, ahogy eddig, függetlenül attól, hogy mik lesznek a reakciók. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok a véleményeitekre.
Előre is köszönöm!
Továbbá:
Az oldal május 26-án újabb látogatottsági rekordot ért el!
168 Látogató
177 Látogatás
274 Oldalletöltés
Ezt is köszönöm Nektek!
Legfrissebb hozzászólások