Egy hónapja és két napja nem írtam semmit a blogra. A bejegyzés címéből szerintem mindenki megérti mi is ennek az oka. Igaz, hogy a megpróbáltatások, csak egy hete kezdődtek, de előtte volt a nagy "ZH-hajrá" a szorgalmi időszakban, aztán semmire sem maradt időm.
Azt a kevés szabadidőmet pedig ami van vagy zenéléssel vagy írással töltöm. Korábban kiraktam készülő könyvem bevezetőjét (aki nem látta görgessen lejjebb), amit el is küldtem az Ulpius-ház egyik pályázatára. Legnagyobb meglepetésemre a kiadó érdeklődik a folytatás iránt :) Január végére ígértem nekik a kész művet, amit biztosan nem tudok majd betartani...az egyetem nem engedi.
Nem olyan régen kiraktam egy bejegyzést életem első DVTK meccsével kapcsolatban. Úgy megfogott a hangulat, ami a pályán uralkodik, hogy azóta az összes hazai Diósgyőr meccsen kint voltam, pedig nem is szeretem (vagyis nem szerettem) a focit. Ezzel még magamat is megleptem :)
Ahogy mondtam zenélgetek is, úgyhogy várható még néhány feldolgozás videó is. Nem tudom kinek, hogy tetszettek, de szeretem csinálni, szóval idővel biztosan készül még jó néhány.
Úgy néz ki karácsonyra meglepem magam egy új PC-vel, így valószínűleg belevágok játékok bemutatásába is. Ezt már régen szerettem volna, de a jelenlegi gépem sajna gyenge hozzá...
Könyv- és filmbemutatót örömmel írnék, de ha már írok, akkor szívesebben foglalkozom a "nagy projekttel". Ha már film bemutató: ajánlani tudom a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? című vígjátékot. Nemrég láttam moziban és elég jól szórakoztam rajta :) A magyar címe rettenetes (mennyivel jobban hangzik a Tower Heist).
Könyvismertetőt meg csak azokról tudnék írni, amiket korábban olvastam. Augusztusban kezdtem el a Rémkoppantókat és még csak a felénél tartok... beszarás, hogy erre sincs időm...
...és még annyi, hogy magyarázza már meg nekem valaki, hogy ez mi a franc???
"...Big Bad Wolf...BIG BAD WOLF...Big Bad Wolf..."
Legfrissebb hozzászólások