Ahogy azt már tegnap megírtam este moziztunk. Ezúttal A Karib-tenger kalózai - Ismeretlen vizeken című film volt terítéken, méghozzá 3D-ben. Az első három részt is moziban láttam, így ezt sem akartam ilyen formában kihagyni. Először azonban nem magáról a filmről fogok írni, hanem a filmet megelőző bő félóráról.
A moziműsor szerint 20:15-kor kezdődött a vetítés a miskolci CinemaCity 1-es termében. Már fél nyolcra a pénztárnál voltunk, hogy biztos jó helyünk legyen. Tömött teremre számítottam, ez volt a sietség oka. A pénztárnál kaptunk 2 szelvényt (egyet a barátnőm, egyet én), amivel akár egy hajóutat is nyerhetünk a Karib-tengerre. Tetszik a dolog, remek kis nézőcsalogató és reklámnak se utolsó :)
Megvettük a popcornt meg a kólát és kb. 20:10-re már a helyünkön ültünk biztos, ami biztos. Kevesebben voltak, mint amire számítottam. A 12 soros terem utolsó 4-5 sorában ültek néhányan, de előrébb senki.
Pontban negyedkor elsötétült a terem, "király", gondoltam magamban. Úgyse voltam moziban az elmúlt másfél hónapban, végre megnézem miket mutatnak be a közeljövőben. Tudtam, hogy leadnak pár reklámot, kibírom, úgyse nézek túl gyakran tv-t, néha még valami újat is látok. Hmmmm...10-15 perc reklám következett (köztük egy menstruációs görcsöket oldó pirula reklámja). Túléltük, jönnek az előzetesek (legalábbis azt hittem).
Jött a felirat: helyezzük fel a 3D szemüveget.
Egyébként mióta van 150Ft-os szemüveghasználati díj? Eddig is volt és csak én nem emlékszem vagy ez valami új keletű dolog?
Felraktuk a szemüveget, erre a következő videó fogadott minket 3D-ben:
Az első magyar 3D-s videó klip. Tegnap találkoztam vele először. A látvány nagyon király, de tényleg. Az elején az a táncoló rongy meg az önmagát kicsomagoló motor rohadt jól nézett ki. De mint videó klip...hát hogy is mondjam... igencsak gyenge eresztés. A látványnak az ég világon semmi köze a dalhoz. Az egész videó a vizuális élményről szól. Semmi "mondanivalója" sincs. Egyébként nekem maga a szám sem tetszett különösebben. Meg lehet hallgatni, de nem nagy durranás.
Jöttek a filmelőzetesek!
Azt hiszem olyan három-négyet nyomtak le, de már csak egyre emlékszem. Mégpedig a Transformers 3-ra. Nagyon meggyőző! Ezzel azt hiszem meg is van a nyár egyik legbiztosabb programja. A képek magukért beszélnek:
Most jut eszembe. A mozi "várójában" láttam egy plakátot. A hupikék törpikéket odacsukta egy metrókocsi ajtaja?! WTF?! Már Aprajafalva lakóit is utolérte az urbanizáció? A gombaházikókat otthagyva beköltöztek a nagyvárosba? :D
Így látatlanban két dologra tudok gondolni a történettel kapcsolatban.
a, Az egyik törpikét elrabolják és megindul a mentőakció.
b, Aprajafalvát vagy körbeépítik vagy csak tervezik azt és a törpök megpróbálják megakadályozni.
Most pedig térjünk át magára a filmre, amiről elvileg ez a bejegyzés szól!
NYOMOKBAN SPOILERT TARTALMAZHAT!
Kíváncsi voltam mit hoznak ki ebből a filmből. A harmadik résszel véget ért az "eredeti trilógia", amiben nagy szerep jutott Will Turner és Elizabeth Swann viszonyának, valamint annak, hogy éppen Jack Sparrow vagy Barbossa a Fekete Gyöngy kapitánya.
Mikor először megláttam a következő videót elég ellentmondásos érzelmeket váltott ki belőlem.
Először azt gondoltam csak megpróbálnak még egy bőrt lerántani a "kalózmániáról". Elég nagy nyereséggel zártak a készítők az első három rész után. Azt hittem ez motiválja őket. Mindenesetre a trailer megjelenése után eldöntöttem, hogy megnézem a filmet. Az előző hármat szerettem. Ez sem lehet majd rossz.
A film in medias res indít. Az első jelenetben máris azt látjuk, hogyan szökteti meg Jack a bíróságról régi elsőtisztjét, Mr. Gibbs-t. Ám a szöktetés rosszul sikerül, ezért az angol király udvarába kerülnek, ahol találkozhatunk a féllábúvá vált Barbossával is. Főhősünk innen is megszökik, amolyan Jack Sparrow-os balfaszsággal és ekkor indul be igazán a történet. Megpróbálják megkeresni a fiatalság forrását.
Van itt minden kérem szépen! Feketeszakáll és az ő pokoli hajója; a bosszúra éhes Barbossa; egy nő, akibe Jack beleszerethet; spanyolok, akik próbálják hamarabb elérni a forrást; matrózhúsra éhező szirének; apja kárhozatra ítélt lelkét megmenteni óhajtó latin nőcske.
A vártnál kevesebb régi karakter tűnik fel. Hiányoltam például azt a két félnótás kalózt, akik az első részben mindig az alkuval jöttek (az üvegszemű, meg a kicsi kopasz). Az első három részből talán csak Jack, Barbossa és a Jack apját játszó, Keith Richards (a Rolling Stones gitárosa) tűnt fel, valamint a már említett Mr. Gibbs. Rajtuk kívül csak csupa új arccal találkozhattunk (vagy én nem figyeltem rendesen).
A történet tetszett. Volt benne minden, bár nem találtam annyira csavarosnak mint a korábbiak. Viszonylag pörögtek az események, de volt amit nagyon hiányoltam belőle. Kalózos filmhez méltatlan, hogy a minimálisan elvárhatótól pont egyel kevesebb tengeri csata volt a filmben. Pontosan nulla. Hajókból se sokkal találkozhatunk. A leghosszabb ideig talán Feketeszakáll hajójában, az Anna Királynő Bosszújában (Jó név, mi? Az a helyzet, hogy tényleg így hívták a hajóját!) gyönyörködhetünk. Egyszer mutatják Barbossa hajójának a fedélzetét, meg egyszer távcsövön keresztül három darab spanyol bárkát.
A legmeglepőbb dolog a filmben talán a spanyolok reakciója volt, mikor megtalálták a fiatalság forrását.
A film egyik nagy erőssége még mindig a humor. A poénok tetszetősek és szerintem egyáltalán nem erőltetettek. A falábas résznél például az egész mozi szakadt a nevetéstől :)
A végére hagytam a (majdhogynem egyáltalán) nem létező 3D-t. Megbántam, hogy 3D-s előadásra mentünk. Látványilag semmi pluszt nem nyújtott és még a szemüveg is nyomta az orromat a több mint 2 órás film alatt. Úgy igazán egyszer sem éreztem, hogy bármi többletet kaptam volna azért az 1190Ft-os jegyért. Egyetlen rövidke jelenet volt, ahol érezhető volt a 3D-s hatás, de ha valaki pont akkor nyúlt a kólája után arról is lemaradhatott.
Összességében jó filmnek tartom A Karib-tenger kalózai negyedik részét. Nagyon jól szórakoztam. Méltó folytatása az elmúlt három résznek és remek kezdete a következő fejezetnek..... Igen, elég valószínű a folytatás :)
Legfrissebb hozzászólások